Christopher Nolan bevallom sokáig nem tartozott a kedvenc rendezőim közé, szinte csak a 2010-es Eredet tudta kivívni tőle az elismerésemet. Ám most, hogy láttam az Oppenheimer című életrajzi drámáját, minden megváltozott és képletesen kalapot emeltem tehetsége előtt (amikor kijöttem a moziból). Hosszú, 180 perces előadás volt, de nem tűnt annyinak, mert teljesen lekötött a film. Az értelmezésekhez kellett azért némi történelmi háttértudás (mondjuk ezzel nem volt gondom lévén, hogy történelmet tanítok), de biztos, hogy sok nézőnek meg kell küzdenie a kor-ismeret problémáival. De az összkép lenyűgöző: egy szinte komplett életrajzot és korszak-képet kapunk a II. világháború utáni Amerikáról. Megéri a mozijegy minden forintja, mert az utóbbi évek legjobb és legérdekesebb filmjét láthatjuk.
A kép forrása: collider.com
De nézzük kicsit részletesebben. A helyszín az Egyesült Államok, az idő, a II. világháború második fele. Amerika harcol, fiai a frontokon véreznek (előbb a Csendes-óceánon, majd Afrikában és Európában). Ekkor hír érkezik arról, hogy Hitler tudósai (pl Werner Heisenberg) egy új fegyveren dolgoznak, mely a mag-hasadásra épül és minden eddiginél nagyobb pusztításra képes. Amerika pánikba esik és saját tudósok után néz, hogy maga fejlessze ki előbb az atombombát (megelőzve a nácikat). Ezen a ponton érnek össze a szálak, hiszen közben megismerjük kicsit Robert Oppenheimert is, aki elméleti fizikusként (és Albert Einstein barátjaként) kvantum-mechanikával foglalkozik (egy akkoriban teljesen új tudománnyal). A filmben Cillian Murphy alakítja a tudóst, aki ekkor még kicsit naiv, kicsit idealista, és kicsit csodabogár is. Egyetemi oktatói pályára készül, el is indul karrierje de közben megkeresi a kormányzat és a hadsereg Leslie Groves ezredes (Matt Damon) képében. Kettejük legelső párbeszéde a film egyik legjobb jelenete ("miért is nincs még önnek Nobel díja Oppenheimer" -- "És maga ezredes miért is nem tábornok még") Két kitűnő színész és a film legjobb alakításait nyújtják. Innentől kezdve több szálon futnak az események: látjuk a háború utáni pert Oppenheimer ellen, végignézzük életének alakulását és kutatásait az atombomba bevetéséig illetve magánéleti és morális válságaiban is elmélyedünk.
A kép forrása: hollywoodreporter.com
A vezérfonal, a film kezdetétől az a mocskos per (vagy pontosabban belső jogi eljárás) mely Oppenheimer ellen zajlik és amely 1954-ben végül megfosztja beosztásaitól, bűnbaknak kikiáltva a tudóst. A méltatlan eljárás hátterében egy kicsinyes amerikai politikus bizonyos Lewis Strauss (Robert Downey Jr) áll, aki képtelen megbocsátani Oppenheimernek egy korábbi nyilatkozatát (és beszédét) ami őt nevetségessé tette a nyilvánosság előtt. Strauss tönkre akarja tehát tenni Oppenheimert, amihez kitűnő eszközt jelentenek a tudós környezetében előforduló kommunisták. Felesége korábban (1936-ig) tagja volt a kommunista pártnak és Oppenheimer öccse is kötődött hozzájuk. Itt érdemes megállni egy pillanatra egy rövid történelem leckére. Az USA a II.világháborúban még az oroszokkal szövetségben harcolt, ám a harcok után megromlott a viszony a két nagyhatalom között. Az 50-es évek elejére a Szovjetunió ősellenséggé vált Amerika számára és akkoriban a kommunista-gyűlölet nagyon magas lánggal égett az USA -ban. Fűtötte az indulatokat egy bizonyos Joseph McCarthy szenátor is (republikánus politikus), aki szabályos pánikot és hisztériát keltett országszerte a kommunista veszély ellen (mindenhol szovjet kémeket gyanított). Ez volt a "mcchartyzmus" kora, amikor ha valakire rásütötték, hogy kommunista azt a népharag sújtotta (és örülhetett ha csak az utcán köpték le és nem került 30 évre rács mögé). Ebbe a közegben kommunistának bélyegezni Oppenheimert egyenlő volt a tudós tönkretételével és ezt tudta is nagyon jól Strauss.
A kép forrása: latestly.com
A második szál a tudós kutatásait mutatja be a sivatag közepén, Los Alamosban, ahol távol mindentől a tudósok és családjaik oda-költöztetésével zajlott a Manhattan-program 1943 és 1945 között. Több ezer ember dolgozott ebben a kis mesterséges városkában Oppenheimer keze alatt az atombomba megalkotásáért, Opi pedig (ahogy a filmben sokan hívják) mindvégig Groves ezredessel tartotta csak a kapcsolatot. Groves a program végére ezredesből két csillagos tábornokká lépett elő, Opi viszont nem kapta meg sajnos a Nobel díjat (legelső beszélgetésükkor mindketten még ezen célokról beszéltek). A filmnek ezen szála mutatja be a korszak nagy kutatóit: Albert Einsteint, illetve például a magyar származású Teller Edét és a szintén magyar Szilárd Leót (őt a filmben Haumann Máté alakítja, tegyük hozzá: nagyszerűen). Teller sajnos nem tűnik fel túl jó színben, mert az atombomba továbbfejlesztése során (hidrogénbomba létrehozásakor) ellentétbe kerül Oppenheimerrel és a perben is ellene vall (Opi felesége nem is fog kezet vele, amikor sokkal később, 1963-ban rehabilitálják férjét az amerikai vezetők és Oppenheimer újra népszerű lesz.) Vegyes a kép több tudóst illetően is: egyesek a végsőkig kitartanak mellette, mások cserben hagyják. Támogatja Niels Bohr (Kenneth Branagh), Vannevar Bush (Matthew Modine) és Isidor Rabi (David Krumholtz), de szembefordul vele a már említett Teller Ede mellett Ernest Lawrence (Josh Hartnett). A kutatások végén (még Opi meghurcolása előtt) van egy érzelmi csúcspont: az atombomba kifejlesztése sikerrel jár: 1945 júliusában felrobbantják a legelső kísérleti példányt (neve: Szentháromság) az Új-mexikói sivatagban. Opi csapata ünnepel, tudományos értelemben munkájuk sikeres volt. Bár általános az eufória, Opi azért már ekkor elborzad attól, hogy mit tettek. Híres mondata: "Én lettem a halál, világok pusztítója" (idézet: Bhagavad Gita).
A kép forrása: smh.com.au
A harmadik szál Oppenheimer szerelmi életéről és egyéniségéről szól, mely kirajzolódik előttünk a film végére. Sajátos kapcsolata volt feleségével, akit Emily Blunt személyesít meg a filmben. Egyértelműen övé a harmadik legjobb alakítás (Cillian Murphy és Matt Damon után). Oppenheimer megcsalja a nőt a szenvedélyes Jean Tatlock (Florance Pugh) kommunista mozgalmár-nővel, aki tragikus sorsot kap az élettől. De Katherine (a feleség) mégis kitart Opi mellett a végsőkig, még akkor is, amikor minden irányból támadják. Mindkét nő alakját különleges alakítások formálják: míg Florance Pugh nőiességet, szenvedélyt (és némi meztelenkedést) hoz a filmbe, addig Emily Blunt az összetett jellemű nőt és a sérelmein túllépni képes igazi társat (illetve feleséget) jeleníti meg (tényleg fantasztikusan).
Egyetlen kritikám a filmmel kapcsolatban az a rendezői koncepció amely kezdetektől az Oppenheimer elleni pert teszi vezérfonallá. Ez a történetszál a középpont, erre fűzi fel a script és a rendezés az összes jelenetet. Nem biztos, hogy nem lehetett volna szerencsésebben alakítani az egészet, a tudós emberibb megközelítésével. Ugyanakkor így is kialakul bennünk egy összkép a tudósról. Kiemelném, hogy a negatív karaktereket is zseniálisan formálják meg a színészek, elsősorban is Robert Downey Jr illeti elismerés Strauss szerepében (lásd leni kép). Nálam övé a film negyedik legjobb alakítása. Mindig fekete-fehérben láthatjuk, amivel Nolan részint az archív (történelem-hű) jelleget részint a karakter komolyságát hangsúlyozza. A fekete-fehér jelenetekkel egyébként is ügyesen játszik a rendezés, időnként olyan benyomást okozva, mintha valamiféle dokumentum-filmet látnánk, melyben magunk is a szereplők között lehetünk. (Itt jegyezném meg: Nolan ragaszkodott ahhoz, hogy végig IMAX kamerákkal dolgozzon, még a fekete-fehér részeknél is, ami főleg a sivatagi és egyéb látvány-jeleneteknél tényleg hatásosabb megjelenítéseket ad.)
A kép forrása: newsday.com
Oppenheimer egy naiv tudós volt, aki csak a kutatásaira koncentrált, sokáig nem látta át, hogy amit alkot az mennyire iszonyú fegyver. De hazafi volt, aki hitte, hogy hozzájárulhat a háború gyorsabb befejezéséhez. És ez sikerül is, hiszen az atomfegyverek bevetése után Japán nem harcol tovább. Több kutató szerint ha az amerikaiak nem dobják le bombáikat Hirosimára és Nagszakira, a háború hónapokig folytatódik Japán területén és sokkal több áldozattal jár, mint ahányan a két bombatámadásban meghaltak. Ezt persze nem tudhatjuk, de a gondolat segít kicsit megérteni Oppenheimer motivációit a kérdésben.
Az atomfegyverek borzalmas eszközök, melyek egy nap az emberiség pusztulását hozhatják. Christopher Nolan filmje EZT a felismerést adja meg a világ számára most, amikor sajnos mindez a világpolitikai folyamatok tükrében újra aktualitásként lett része életünknek.
Ez a film mindenesetre az egyik legjobb, amit valaha láttam és biztosan az utóbbi évek egyik legértékesebb darabja. Értékelésem: 90% egy majdnem tökéletes filmre. Ne hagyjátok ki!
Ha tetszett, olvasd el egyéb írásaimat is itt a Harperen: Mission Impossible - Leszmolás, Kandahár, Tyler Rake 2., Préda (Prey), Moonfall, Dunkirk, King's Man - Kezdetek, Ne nézz fel (2021), Megbocsáthatatlan, Az utolsó párbaj - történelmi film, Senki - látványos kisember sztori, Elk*rtuk - politikai film, A nagy pénzrablás, A Snowpiercer világa, A 10 legkedvesebb filmem, 
