Roland Emmerich sikeres rendező, többek közt a Tökéletes katona (1992), a Csillagkapu (1994), a Függetlenség napja (1996), a Holnapután (2004) és a 2012 című filmek készítője idén egy sajátos katasztrófa filmmel állt elő, mely ugyan egy nem túl hihető sztorival, ellenben izgalmas és látványos jelenetekkel illetve sci-fi jellegű megjelenítésekkel szórakoztat bennünket 120 percben. Már, ha "bevállaljuk a Monnfallt a moziban.
A kép forrása: faroutmagazine.co.uk
A főszerepekben az 55 évesen is dögös Halle Berry illetve a "Démonok között" filmekből jól ismert Patrick Wilson látható, akik hatékony párost alkotva mentik meg a Földet azoktól a rejtélyes idegenektől, akik a Holdat használják fel elpusztításunkra. Az itt következő bekeretezett részben a film cselekménye olvasható a végső csattanó nélkül. Ha nem kívánja tudni az alapsztorit, ugorja át ezt a részt.
Az alaptörténet lényege, hogy egy NASA kötelékéből elbocsátott ex-űrhajós, Brian Harper (Patrick Wilson) és egy őrültnek tartott blogger-fizikus, KC. Houseman (John Bradley) összeállnak, hogy felhívják a figyelmet a Hold pályamódosítására és tegyenek valamit a közelgő katasztrófa elhárításáért (az égitest ugyanis egyre szűkülő körökben közeledik bolygónkhoz becsapódással fenyegetve). Közben kiderül (valójában ezzel kezdődik a film), hogy Brian azért kerül lapátra a NASA -nál, mert 10 évvel korábban hibát követett el egy űrbeli küldetése során, amibe egy másik űrhajós belehalt. A hiba azonban nem miatta következett be, hanem mert egy rejtélyes erő tönkretette űrhajójukat. Csakhogy a bíróság nem talál bizonyítékot a Brian által emlegetett titokzatos erőre és a küldetésbeli társa, a csinos Jo Fowler (Halle Berry) sem áll mellé a tárgyaláson. Így elítélik és elbocsátják, ami miatt az ex-űrhajós lecsúszott alakká válik (elszegényedve, elválva). A Hold pálya-letérése ügyében azonban újra aktivizálódik és igaza is van (neki és a csodabogár Housemannak) a vészharang megkongatását illetően, amit idővel Jo is belát. Bár először a NASA vezetése marginálja a hölgyet, végül egy meglepő fordulattal ő lesz a NASA igazgatója, így felkarolja a két férfit és így már hárman kezdenek egy küldetésbe a Holdra. Az USA hadserege viszont más megoldást preferál, ők felrobbantanák a Holdon közben felfedezett furcsa nyílást. Szerencsére a Brian - Houseman - Jo hármas előbb lép és elutaznak a Hold belsejébe (a furcsa nyíláson át). Jo korábbi férje, Davidson tábornok pedig blokkolja a Pentagon vezetőit, hogy ne küldjenek atomot a Holdra. Közben kiderül: a Hold valójában egy hatalmas mesterséges objektum (megastruktúra), aminek csak felszíne bolygószerű, belül inkább űrhajóra emlékeztet. Egy fejlett civilizáció építette ismeretlen okból. Ami biztos: egy másik idegen civilizáció is jelen van felszínén, mely rosszindulatú és furcsa rajszerű áramlással támadja meg a Holdhoz közelítő elektronikus eszközöket. A három fős kis csapat azonban szembeszáll ezzel a gonosz entitással és megfejti a Hold titkát is. Kiderítik: kik is miért építették, majd megmentik a Földet attól, hogy a "rossz idegenek" a Földnek ütköztessék.
A sztori ezer sebből vérzik és vannak idegesítő blődségek is, mint például, hogy mindent három ember csinál abban az országban, ahol 535 fős a kongresszus (képviselőház + szenátus), több milliós a hadsereg, sok ezer főből áll a legfelső vezetés és önmagában a NASA is kb 20 ezer embert foglalkoztat. Furcsa az is, hogy egy habókos blogger (akiről kiderül, hogy nem is doktor) kell a rejtélyek megfejtéséhez és egy sokadik vonalban dolgozó elbocsátott alkalmazott, Jo (Halle Berry) lehet a NASA legelső embere egyetlen pillanat alatt, aki innentől kezdve minden lényeges döntést meghozhat. Említésre sem kerül az USA elnöke, kongresszusa és kormánya az egész film alatt. De mindezeken túllépve meglehetősen gyengécske az a sztori is, amivel előáll a script és amivel végül mindent megmagyaráznak.
A kép forrása: orgoglionerd.it
Ugyanakkor a három főszereplő alakításában igazából nem találni kivetnivalót, Hall Berry, Patrrick Wilson és John Bradley is odateszik magukat, csak éppen nem tudják megmenteni a filmet a "B" kategóriától. A látvány-elemek sem, pedig kapunk rendesen disztópikus nagy totálokat vízzel elárasztott és/vagy lángoló metropoliszokról, gigantikus Hold-felszíni képekről és futurisztikus űrhajókról. Akadnak azért egyéb pozitívumok is (az említett felvételek mellett): tetszetős például a főhős, Brian Harper (Patrick Wilson) fellépése fia megmentéséért és sok az izgalmas jelenet is, amikor egyszerre két vagy három szálon követhetjük nyomon a pozitív karakterek küzdelmeit a túlélésért.
Emmerich próbál némi humort is csempészni az egészbe, a csetlő-botló, kövérkés fizikus, Houseman karakterével, de sajnos a poénok kiszámíthatóak és zsengécskék. Valahogy minden figura elcsépeltnek hat, az összes érzelem mesterkéltnek. Valóban a látványba kapaszkodhatunk, ha élvezni akarjuk, mert ezen a téren tényleg nem spóroltak.
A Moonfall azonban akkor is gyenge alkotás, mely nem ér a nyomába Emmerich korábbi filmjeinek. Lehetett volna jobb alapsztorit, érdekesebb motivációkat, különlegesebb idegeneket kitalálni, több érzelemmel a karakterek között.
A legfőbb probléma mégis maga a történet, melyet el akar a forgatókönyv adni nekünk és amely a legkevésbé sem hihető vagy reális, még sci-fi vagy katasztrófa-film mértékkel nézve sem. Értékelés: 50%.
Ha tetszett, olvasd el egyéb írásaimat is itt a Harperen: Dunkirk, King's Man - Kezdetek, Ne nézz fel (2021), Megbocsáthatatlan, Az utolsó párbaj - történelmi film, Senki - látványos kisember sztori, Elk*rtuk - politikai film, A nagy pénzrablás, A Snowpiercer világa, A 10 legkedvesebb filmem, 
