Filmes véleményblog

Harper

Egy különleges dráma Sandra Bullock főszereplésével

2021. december 17. - Harper.

Az idén 57 éves Sandra Bullock számomra legelőször az 1994-es Féktelenülben bukkant fel, fiatalos, vagány és szeleburdi utasként a Keanu Reeves által "megostromolt" Long Beach -i buszon. Az akkoriban 29 éves, nagyon csinos színésznő ezt követően a romantikus vígjátékok felé fordult, de olykor-olykor akciófilmekben is felbukkant (mint A hálózat csapdájában). Pályafutása mostani, 50 pluszos szakaszában azonban olyan drámákban jelent meg, mint a Gravitáció, a Madarak a dobozban és most a Megbocsáthatatlan.

sandra_bullock.jpg

A kép forrása: polygon.com

A kérdés felvetődik: jól áll neki a dráma? Az én válaszom az első két kísérletére még a "nem" volt, de a Megbocsáthatatlanban óriási alakít. A film jelenleg a Netflixen tekinthető meg szinkronos változatban. Az alábbi, bekeretezett részben a film rövid sztorija olvasható (a fordulatok és csattanó elárulása nélkül). Aki inkább úgy tekintené meg a filmet, hogy semmit nem akar tudni történetéről, ugorja át.

Az alaptörténet igazából nagyon egyszerű: adott egy szerencsétlen sorsú, szüleit elvesztő fiatal, 30-as nő, Ruth (Sandra Bullock) aki 5 éves kishúgával él együtt, de a kilakoltatás veszélye fenyegeti. A végső kétségbeesés a házához érkező rendőrök ellen fordítja és arra készteti, hogy lelője az ajtaját feltörő seriffet. A rendőr-gyilkosság azonban egy egész életre megbélyegzi: előbb 20 évet kap a börtönben, majd kiszabadulva a társadalom ellenszenvét is el kell hogy viselje. Nem ez fáj azonban neki a legjobban, hanem hogy nem láthatja időközben felnőtté váló kishúgát. A leányzó nevelőszülőknél van, akik hallani sem akarnak arról, hogy Ruth felkeresse Katherine -t (Aisling Franciosi). Súlyosbítja Ruth helyzetét az is, hogy a 20 éve általa megölt rendőr két fia is bosszút forral ellene. Végül  azonban lassan-lassan felülkerekedik a sok problémán, ügyvédet fogad (Vincent D'Onofrio), lesz mellette végre egy férfi is és felkeresi húga nevelőszülőit. A film vége csupa izgalom, amit egy komoly fordulat és meglepetés is tetéz. A megölt rendőr fiai is akcióba lendülnek, így az utolsó 20 percben a sztori kicsit akciófilm jelleget ölt. 

A Megbocsáthatatlan egy különleges film szenvedésről, küzdeni akarásról és a társadalmi megbélyegzés keserves tanulságairól. Nora Fingscheidt rendezőnő kiváló érzékkel nyúlt a témához ideális párost alkotva Sandra Bullockkal, aki óriási alakít ebben a darabban. Játékában megjelenik a fájdalom de a kőkemény elszántság is, miközben átélhetővé teszi számunkra egy kiközösített, de testvéréért harcra kész nő küzdelmeit. 

megbocsathatatlan.jpg

A kép forrása: faz.net

Kapunk elgondolkodni valót is bőven. Az első mindjárt a kérdés: vajon bennünk megvan a képesség arra, hogy ennyire komoly trauma után talpra álljunk? Vagy bennünket elsodorna egy ilyen tragédia és padlón maradnánk? A másik szintén fontos morális dilemma: egy bűnösnek kikiáltott ember tényleg olyan szörnyeteg, mint hisszük? Vagy olykor tévedhet a rendszer is? 

Ami személy szerint engem a legjobban megfogott ebben a történetben, az Ruth hihetetlen elszántsága, amivel minden nehézségen úrrá tud lenni. Én is küzdeni kényszerültem egyszer a számomra legfontosabbakért, a gyermekeimért egy válási perben és még emlékszem a jeges félelemre, amit az okozott, hogy esetleg alig láthatom majd őket (nem így lett szerencsére). Nyilván ez nem mérhető a filmbeli iszonyatos tragédiák sorozatához, amit a börtön jelent és a társadalmi kiközösítés, de mégis segít beleélni magam a nő helyzetébe. A végső összegzés: kiket szeretünk, azokért bármire képesek vagyunk. Sandra Bullock mindezt képes megmutatni ebben a legújabb filmjében, mely így egy nagyon erős alkotásként 85%-os értékelést kap tőlem. 

85_szazalek.jpg

Rendezés: 85%, alaptörténet és script: 85%, színészet: 90%, látvány-világ: 75%. Átlag: 84-85%. A leginkább kiemelkedő benne: a főszereplő alakítása. (2021.12.17.)

vonal.jpg

Ha tetszett, olvasd el egyéb írásaimat is itt a Harperen: Az utolsó párbaj - történelmi film, Senki - látványos kisember sztori, Elk*rtuk - politikai film, A nagy pénzrablás, A Snowpiercer világa, A 10 legkedvesebb filmem 

harper5.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://harper.blog.hu/api/trackback/id/tr5316785936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása