Adam McKay groteszk szatírával lepte meg a Netflix nézőit karácsonykor, melyet magam is bevállaltam épp szenteste. A sztori méltó zárása volt életem eddigi legrosszabb évének, hiszen éppen annyira volt szürreális, mint az egész 2021-es esztendő számomra. A film alapsztorija egyszerű: adott egy tudós, Randall Mindy (Leonardo DiCaprio) a Michigani Állami Egyetemen illetve egy doktorijára készülő fiatal csillagász-nő, Kate Dibiasky (Jennifer Lawrence), akik azonosítanak egy Föld felé száguldó halálosan veszélyes üstököst.
A kép forrása: eu.detroitnews.com
A 9-10 km átmérőjű égitest Földbe csapódása közel 100% bizonyosságú - mégpedig 6 hónap múlva - ami akár ijesztő is lehetne, hisz az emberiség kihalását jelentené, ám a két tudós felfedezését valahogy senki nem veszi komolyan. Sem az USA elnök-asszonya, Janie Orlean (Meryl Streep), sem a TV felkapott riportere, Brie (Cate Blanchett). Pedig az esemény kétségtelenül be fog következni, ahogyan azt egyre több kutató is megállapítja szerte a világon. (És mindenkinek vacak napja lesz, hiszen az lesz egyben az utolsó is életében. Kihal az emberiség, kész, vége.)
A film egy szatíra, mely groteszk tükröt tart elénk korunk értéktelenségben tobzódó világáról, melyben a komoly dolgok alig kapnak figyelmet, csupán a felszínesség, a bulvár és a sztár-pletykák számítanak. Amikor egy valóban fajsúlyos hír jelenik meg az amerikai sajtóban, a nézők nem akarják elhinni, a korrupt-kormányzat pedig először eltussolni akarja, majd hasznot húzni az egészből. Mint kiderül ugyanis, az üstökös hasznos ásványokban gazdag, így a Fehér Ház szétrobbantani akarja, hogy az üstökös darabjai a Földre hulljanak és összeszedhetőek legyenek. Kockázatos dolog, mert azzal jár, hogy az utolsó pillanatig várni kell, mindent egy lapra feltéve. De a nyereség-orientált Fehér Ház, őrült elnöknőjével és még őrültebb tanácsadóival (Mark Rylance és Jonah Hill) nem törődik a racionalitásokkal, csak a pillanatnyi érdekek mozgatják őket.
A kép forrása: Netflix
A sztori erősen átpolitizált: azt sugallja, hogy az amerikai kormányzat csak a párt-érdekekkel foglalkozik és arra is látunk utalást, hogy az idiótán viselkedő elnök-asszony demokrata lehet, hiszen egy fotón épp Bill Clinton ölelgeti. Ez valószínűleg a republikánus érzelmű film-készítők fricskája lehet az amerikai baloldal felé, noha éppen a republikánus "héják" által támogatott Bush-kabinet lőtt akkora bakot Irak lerohanásakor mint ide Lacháza (hogy egyéb bal-fogásaikat ne is említsük).
A lényeg azonban mégis csak az, hogy a fél év lassan letelik és az amerikai kormány alig tesz valamit a becsapódás elkerüléséért. Főhőseinket pedig - akik lelkiismeretesen próbálják minden lehető módon cselekvésre ösztönözni a hadsereget, a NASA -t, mindenkit - kirúgják állásaikból. Itt emelném ki, hogy az egyetlen egészséges lelkületű, normális gondolkodású, természetesen viselkedő és logikusan megnyilvánuló karakter a fiatal csillagásznő, Kate Dibiasky. Többször is ő mondja ki egyedül a valóságot, ő viselkedik egyedül racionálisan. Ám az érzelmeit felvállaló ember, a többiek értetlenségén felháborodó, dühkitörést kapó és a mások arcába igazságot kiabáló személy (mint amilyen előbb Kate, majd Mindy professzor) csak ellenszenvet kelt ebben a szürreális világban.
Az utolsó terv az üstökös szétrobbantására természetesen kudarcot vall. Kate feladja: összeáll az ifjú Quientinnel (Timothée Chalamet) hogy legalább férfi-társaságban töltse utolsó napjait, Mindy professzor pedig bár kezdetben hinni próbál a kormány terveiben, végül ő is átlátja az elnök-asszonyt irányító üzletember, Peter Isherwell (Mark Rylance) őrült mozgató-rugóit. Utolsó napjaira visszatér feleségéhez - akit korábban egy csinos riporternőért hagyott el - és családja körében készül az elkerülhetetlenre.
A kép forrása: mafab.hu
A Ne nézz fel több társadalom-kritikai elemet is hordoz: bírálja felszínes életmódunkat, mely nem foglalkozik a komoly és értékes dolgokkal, bírálja politikai rendszereinket, melyben a legfelső politikai elit irányít mindent (még a demokráciáknak kikiáltott országokban is) és bírálja a nyugati sajtó, TV, média felszínességét is, hiszen sztárocskák, riporterek, bemondók és média-hírességek kezében láttatja tájékoztatásunk teljes felelősségét. A filmbeli "Ne nézz fel mozgalom" a szem-ellenzős, kormányt-követő, populista, szervilis és beszűkült ostobák minta-mozgalma is lehetne, melynek különböző arche-típusai ma is megfigyelhetőek a világ több pontján is (sajnos). A film szinte már idegesítő és bosszantó egyértelműséggel tálalja az amerikai életforma (és a nyugati élet-stílus) hibáit, miközben egy szürreális helyzetet vázol elénk az emberiség kihalásáról.
Az egyes alakítások vegyes színvonalúak, de általában gyengécskék. DiCaprio karaktere alapból ambivalens, de a Titanic sztárja nem is nagyon tud belőle többet kihozni. Egyedül Jennifer Lawrence alakít értékelhetőt, akinek elismerés jár ugyan, de nyilván egymagában nem mentheti meg a filmet, mely így inkább közepes. Frizurája mellett képtelenség elmenni és a "katasztrófa" kifejezéssel illethető leginkább, mely így nem csak a film műfajára utal (katasztrófa-film), hanem a művésznő borzalmas hajviseletére is.
Értékelésem a Ne nézz fel -re: 60%, ha filmként vizsgálom és 70% társadalom-kritikaként (ha annak fogom fel és nem szórakoztató groteszk vígjátéknak).
Ha tetszett, olvasd el egyéb írásaimat is itt a Harperen: Megbocsáthatatlan, Az utolsó párbaj - történelmi film, Senki - látványos kisember sztori, Elk*rtuk - politikai film, A nagy pénzrablás, A Snowpiercer világa, A 10 legkedvesebb filmem, 
